Kevesen tudják talán, hogy Csobajon nyugszik a magyar 1848/49-es függetlenségi harc egyik legkiválóbb nőalakja Ágoston Amália, akire a francia nyelvű történetirodalom is a forradalom szereplőinek felsorolásában kiemelt helyen emlékezik, mint a magyar Florence Nightingalet megemlítve. „Balogh Pálné az elsők között volt, ki hazája iránti kötelességét leróvni sietett, s különösen Buda ostroma alatt, a százankint érkező sebesültek sebeit fáradhatatlan buzgalommal kötözé, s mert a kórházak a sebesültek befogadására, elégségesek nem valának, az utczán sínlődőket födél alá gyűjté, enyhítő tápszerrel és mezzel látván el őket.” – emlékezik a Nefelejts című újság 1870. április 3-án áldozatos munkájára.
Már az első katonai ütközetek után kiderül, hogy a kórházi férőhelyek száma annyira kevés, hogy a magyar katonák tömegesen hevernek ellátatlanul Pest utcáin. Ezen szörnyű látvány indítja el a magyar nőket, így az egyik legönfeláldozóbb magatartással bíró Ágoston Amáliát is, nem csupán azért, mert orvos férjének van segítségére a harctéri sérültek ellátásában, hanem mert mindenütt megjelenik, ahol a szenvedés biztató és szelíd szavai szükségesek. Kossuth Lajos, mint kormányzó 1849-ben országos főápolónőnek nevezte ki, Gróf Guyon-Debaufre Richárd tábornok segítségével külön honvédkórházat létesít, ahol kinevezett önkéntes főápolónőként éjjelnappal a legsúlyosabb sérültek között végzi megfeszített munkáját.
A szabadságharc leverése után több indítvánnyal fordult Pest városához és később Haynauhoz, hogy biztosítson épületet a sebesültek ellátására, hogy emberhez méltó bánásmódban részesüljenek a nyomorban sínylődő honvédek, ám kérése meghallgatásra nem talált. Ekkor saját otthonába gyűjtötte és ellátta a hozzáfordulókat, ám a tömeges segélyezést vállalni egyedül hosszú ideig nem tudta, így gróf Andrássyné, özv. Batthyány Lajosné és Brunswick Teréz grófnővel összefogva titokban követték lelkiismeretük szavát és minden szigor dacára segítséget nyújtottak a szenvedők számára magánlakásaikban és vidéki birtokaikon.
A haynaui megtorlás kezdetétől fogva a bujdosók ügyét is pártfogásba veszi, hozzájárul például Horváth Mihály jeles történész meneküléséhez is, mivel állandó zaklatásnak van kitéve a házában való ápolás miatt. Teleki Blanka grófnővel egy időben kerül a „bresciai hóhér” börtönébe egy áruló jóvoltából, a „magyar honvédek anyja”. A rémuralom kegyetlenségét tükrözi, hogy a börtön új épületébe bezárt nők ablakai alatt történtek a kivégzések. Családját állandóan zsarolják, lelketlenül követelik vagyonát, majd végre 1853-ban férje, Balogh Pál közbejárására sikerült kiszabadulnia és visszatérhetett otthonába, vidéki birtokára.
„A zsarnok uralom mégse éri el célját. Az elnyomás, a börtön elnémíthatja, de ki nem öli a szabadságszeretetét, sőt minél durvább erőszak fojtogatja, annál felvértezettebben kerül szembe a zsarnoksággal. A fogságból hazatért hitves és anya, a lelkében az elszenvedett gyötrelmek keserűségével, a hazaszeretet varázsát árasztja maga körül, és féltő gonddal ápolja és fejleszti azt tovább.” Hazatérve dr. Balogh Pálné Ágoston Amália vagyonát megosztja a szegényekkel, jótékonykodik, segít, ápol, reményt ad. Addig a „honvédek anyjának” nevezték, azután a „szegények anyja” lett, ide értve a szegény honvédek támogatását is.
Síremléke a csobaji református templom mellett található, ezzel a felirattal: „Honvédanyánk! Kiálták oly sokan, Kiknek sebét csak harcokban nyer sebet, Elhunytadon vérzik hű gyermeked!”
Alföldi Andrea, történész
Forrás: Szőlőskert Magazin, 2023, 1. lapszám, 8. oldal.