Távol ködébe vesző Kopasz, vén történelmi kapuőr a magyar Kánaán bejáratánál, néked ugyan beadott június 27-e, midőn lábadnál a nyírségi paraszt már aratáshoz pendítette a kaszát. Lúdtojás nagyságú meg hatszögletű mennyei parittyakövek paskolták végig öreg hátadat, és míg tar fejed nyugodtan tűrte a magasságból jövő ostromot, derekadról, testedről lesodort minden királyi ékességet, kincset (a földkerekség legdrágább rendjelét a hegyek országában) a másvilági háborúság. A jégvihar tönkreverte a tokaji és hegyaljai szőlőket, a magyar földmívelés büszkeségét.
Nyolcezer hold szőlőtermés fele tönkrement, a másik fele megriadva várja a július és augusztus viharait, viszontagságait. A szőlős gazda? Az már tudja ilyenkor a maga mondókáját, hallotta az apjától, a nagyapjától. A tüzes istennyilának éjjel-nappal csapkodni kellene Tokajban és környékén, ha a felhőknek volnának fülei. Csodálatos, hogy a kalendáriumban még maradnak szentek a tokaji jégverés után. Ám meglehet, hogy kivételes esetben a káromkodás körülbelül már csak annyinak számít, mint az utolsó kenet. Nélküle is üdvözül az igaz.
Vele is a pokolba rángatják az ördögök a hajánál fogva a gonoszát. A káromkodás elkésett utóajánlat a másvilági piacon. Csupán a hirtelen gutaütés ellen használ. Olvasom az országos csapás szomorú részleteit. Tokaj, Sátoraljaújhely, Kistornya nem szüretel ebben a naptári esztendőben. Sárospatakon, a Rákócziak szőlőjében talán még jövőre sem terem bor, amelyet a kuruc lantos „sárkányvérnek” nevezett. A tokaji kávéházban, ahol esztendőszámra öreg, nyugalmazott kereskedők pipáznak csupán, őszre hajolván az idő, nem jelennek meg sem a kaftános kalmárok, akik ősi szokás szerint manapság is a derekukon hordják az aranytallérokat bőr hevederben, sem az elegáns francia borügynökök Henry IV. szakállukkal és korlátlan meghatalmazásokkal a francia pezsgőgyárak részéről.
Minek jönnének? Az ő borukat már megvette valaki előttük, aki adott érte szép, fényes, kristályragyogású köveket, amelyekkel csak azért nem díszeleghetnek az asszonyok, mert hamar értékét veszíti a felhők között termett kő. Ha pedig eljönnek azok a külföldi kereskedők, akiknek ikertestvérük a nyizsnijnovgorodi vásáron vagy Bombayben a gyapotaukción alkuszik ugyanakkor, olyan ára lesz a hegy aljaibornak, amilyen a cobolyprémnek. Az egyetlen és elismert magyar világcikk, a tokaji bor ezelőtt kétszáz esztendővel sem volt sokkal olcsóbb a kékróka bundánál, pedig akkor még több termett belőle, és volt egy nevezetes üstökösjárásos esztendő, amikor kétszer szüreteltek Hegyalján: őszkor és januárban.
A kis szőlő bogár aztán megette azokat a tőkéket, amelyek olyan hatalmasak voltak, mint egy nyírfa dereka, és történetük volt, mint az arisztokrata családoknak. Voltak kiszáradt, öreg tőkék, amelyekről állítólag Rákóczi Ferenc szüretelt egykor. Azt a szőlőtőkét, amely Kossuth-tal volt egyidős, sokáig mutogatták Tokajban. Egyetlen szőlőfürtöt termett minden esztendőben. Aki kóstolta, vagy azt mondta, hogy édes a gyümölcse, és aszúhoz hasonlatos az aromája, vagy pedig azt vélte, hogy savanyú és fanyar. Attól függött, hogy ki kóstolta.
Költeményben, prózában és tudományos könyvben kevés dologról írtak annyit a világon, mint a tokaji borról. …..Bűvös erejű, varázslatos szó volt ez a név: Tokaj. Kár, hogy a legrégibb arany is megkopik idővel, és a borivó már nem akkor kétségeskedik istenigazában, ha a Rajna szőke leányzóját kellene meglátnia a habzó kehelyben, hanem végképpen megcsökönyösödik a hitetlenségben akkor, ha aranyszínű, aromás és duplán lepecsételt tokaji bort állítanak elébe. Ugyan ki merné nyugodt szívvel elmondani közöttünk, hogy ivott valódi, tiszta tokaji bort?
Talán csak egy ember van az országban. És az őfelsége, a király, a tarcali szőlőbirtokos. …Jajszótól hangos Hegyalja felé azonban mégis szomorú részvéttel kell, hogy forduljon a szívünk. Nem minden borkereskedő-adoma igaz, és bizony mondom, hogy a hegyaljai borok tisztaságára manapság jobban ügyelnek, mint kétszáz esztendő előtt. Ebben az országban, ahol az aranyat csekély mértékben és nem nekünk bányásszák a hegyekből, az arany az alföldi rónaságon és a vén hegyek ősszel pirosodó derekán terem számunkra. Legnagyobb kincsünk, nemzeti büszkeségünk fölött ülünk tort. Az aranynedv helyett keserű könnycseppek nedvesítik meg a Hegyalja humuszát. Vajon fakad-e esztendőre gyümölcs az idén elhullajtott könnyekből?
Krúdy Gyula (1910)
Forrás: Szőlőskert Magazin, 2023, 4. lapszám, 13. oldal.