Tokajban született 1925. július 22-én. A nyíregyházi Tanítóképzőben tanítói oklevelet, ezt követően a Budapesti Műszaki Egyetem Mérnöki Karán 1950-ben híd- és szerkezetépítő szakos mérnöki oklevelet szerzett. Elsősorban pedagógus maradt. Tanársegédi tevékenységét dr. Mihailich Győző által irányított II. sz. Híd építéstani Tanszékén kezdte meg, 1957-ben adjunktussá nevezték ki. 1963-ban a tanszék kettéválása után az Építőanyagok Tanszékére került. Itt nevezték ki 1964-ben docensnek, majd 1974 januártól e tanszék vezetője lett.
Az Építőanyagok Tanszék megalakulása után, 1966 óta az Építőanyagok c. tantárgyat adta elő az építőmérnök hallgatóknak. Pályája kezdete óta foglalkozott oktatásmódszertani és neveléselméleti kérdésekkel. Igyekezett munkatársaival a gyakorlati oktatásban használható, a hallgatók önálló munkáját és kisebb terhelését elősegítő módszereket kifejleszteni. Mintegy húsz évig tartott rendszeresen előadásokat a Mérnöktovábbképző Intézetben. Az Építőanyag Tanszékhez kapcsolódó „Építőipari Minőségvizsgálat” és „Előregyártás” c. szakmérnöki tanfolyamoknak szervezője és vezető tanára volt.
Nemcsak jó oktató, hanem igen lelkes kutató is volt. Kezdettől fogva a cement és betonkutatás érdekelte elsősorban és e tématerületről közel száz publikációja jelent meg. Több esetben kapott akadémiai jutalmat. 1969-ben a „Cementkő határ szilárdsága” c. tudományos dolgozatával elnyerte a Szilikátipari Tudományos Egyesületben a Petrik Lajos díj I. fokozatát. 1963-ban védte meg
„A beton autoklávolása” c. kandidátusi értekezését. Majd beválasztották a Pedagógusok Szakszervezete Központi Vezetőségébe, ahol 1971 óta elnöke volt a Műszaki Felsőoktatási Bizottságnak.
A SZOT 1970-ben kongresszusán beválasztották az elnökségbe. Sokoldalú tudományszervező munkát is végzett. 1970-től 3 éven át tagja, volt az MTA Építési és Közlekedési Tudományos Minősítő Bizottságnak. Tagja volt az ÉVM Műszaki Fejlesztési Tanácsának, több kutatóintézet tudományos tanácsának, a Művelődésügyi Minisztérium Felsőoktatási Tanácsának, az Építőmérnöki Kar Oktatási és Módszertani Bizottságának, Szakmérnöki és Továbbképzési Bizottságának. Többszáz tanulmányt, 24 szakcikket, 8 egyetemi jegyzetet, 1 szakkönyvet írt.
„Példakép volt abból a szempontból, hogy egyaránt kiválóan megfelelt az oktatókkal szemben támasztott szakmai, tudományos és politikai követelményeknek. Emellett családját szerető apa volt. Halála súlyos veszteség nemcsak a felsőoktatásnak, hanem az egész magyar társadalomnak is. Életműve, szeretetreméltó egyénisége tovább él köztünk és erőt ad a holnap nagy feladatainak a megoldásához” – írja A Jövő Mérnöke újság. Sírhelye a Farkasréti temetőben található: 35 parcella, 9 sor, 22 hely.
Forrás: Szőlőskert Magazin, 2023, 4. lapszám, 8. oldal.